Site Logotype

Venus Freeze testkezelés

A Venus Freeze testkezelés hatásossága klinikailag is bizonyított, minden bőrtípus esetén alkalmazható. A fájdalommentes eljárás nagyon rövid időt vesz igénybe

venus freeze testkezelés

Testkezelés- rádiófrekvencia és izomaktiválás egyben

A nem invazív – tehát szúrás vagy vágás nélküli – kezelések tekintetében a Venus Freeze testkezelés az egyik legjobb megoldást jelenti az alakformálás és a bőrfeszesítés területén. Legtöbb esetben ajánlatos az eljárást kúraként igénybe venni, hiszen így még tökéletesebb eredményt érhetünk el.

Az eljárás nagyon rövid időt vesz igénybe, és akár rögtön vissza is térhetünk a mindennapi kerékvágásba, nem kell számolnunk sem fájdalmas, sem hosszan tartó felépüléssel, hiszen, ahogy fent említettük, a kezelés nem invazív.

Miben rejlik a Venus Freeze testkezelés ereje?

Az eljárás a kezelt bőrfelületek melegítésén alapszik. A rádiófrekvenciás energia – mely tehát hő formájában jut el a bőr mélyebb rétegeibe – a meglévő kollagén- és elasztinrostokat összehúzza, emellett pedig serkenti ezek termelődését is, hiszen egy természetes gyógyító reakciót vált ki. Ennek következtében a bőr feszesebb és rugalmasabb lesz.

Milyen esetekben ajánlott a kezelés?

A Venus Freeze kezelés kiváló bőrfeszesítésre, körterület csökkentésre és a ráncok halványítására, eltüntetésére. Ezen kívül – főképp – a hölgyek egyik legnagyobb ellenségével, a narancsbőrrel is felveszi a harcot, nagymértékben csökkentve az aljas cellulit térnyerését. Alkalmazható a karokon, hason, fenéken, combokon, de gyönyörű eredményeket érhetünk el vele az arcon és nyakon is.

Fontos tudni:

Minden bőrszín esetén alkalmazható a kezelés, hiszen a bőr mélyebb rétegeit célozza meg. A lehető legkívánatosabb eredmény eléréséhez több kezelésre van szükség, általában 6-10 alkalom szükséges, melyek között 4-5 napnak kell eltelnie. Természetesen mindez függ az egyéni adottságoktól és a kezelt felülettől is.

A magas hőmérséklet miatt enyhe kellemetlenséget érezhetünk az eljárás során, de mindig csak olyan mértékű hőmérsékletet alkalmaznak, melyet még tudunk tolerálni. Pontosan emiatt melegérzetre és pirosodásra is számíthatunk, de ezek természetesen hamar el is múlnak. Kezelés előtt 1 órával ne fogyasszon ételt-italt. Kezelés után bő folyadékbevitel szükséges, 1 napig nem érheti a bőrt erős napfény, illetve szaunázni sem lehet.

A kezelés ellenjavallt többek között, ha a kezelt felületen anyajegyek vannak, vagy valamilyen fertőzés áll fenn. Szintén kontraindikációt jelent a terhesség, illetve a pajzsmirigy rendellenesség is.

venus freeze-logo-web
Vélemények a kezelésről

“A tanulmány eredményei megerősítik, hogy a Venus Freeze testkezelés biztonságos, hatékony és fájdalommentes megoldás a hasi zsír és a narancsbőr csökkentésére”

Woraphong Manuskiatti, M.D.
Dermatológiai professzor

“A technológia egyedülálló alternatívát kínál a lokalizált zsírlerakódások és a bőr kezelésére. Fokozza a
nyirokelvezetés mechanizmusát, felgyorsítja a
a felszabadult zsír eltávolítását. Az együttes hatás optimális testkontúrozást eredményez.”

Alex Levenberg, M.D.
Plasztikai sebész Tel Aviv Israel
Venus Freeze kezelés árak

Első alkalommal a Venus Freeze testkezelés előtt egy rövid konzultáció szükséges, az anamnézis, valamint a kezelési terv felállításához.

Arckezelés 1x25 perc 18.000 Ft.
Arckezelés 6x25 perc 97.000 Ft. (10% kedvezmény)
Arckezelés 10x25 perc 162.000 Ft. (10% kedvezmény)

Arc és szemkörnyék 1x20 perc 18.000 Ft.
Arc és szemkörnyék 6x20 perc 97.000 Ft. (10% kedvezmény)
Arc és szemkörnyék 10x20 perc 162.000 Ft. (10% kedvezmény)

Szemkörnyék és száj feletti kezelés 1x10 perc 15.000 Ft.
Szemkörnyék és száj feletti kezelés 6x10 perc 81.000 Ft. (10% kedvezmény)
Szemkörnyék és száj feletti kezelés 10x10 perc 135.000 Ft. (10% kedvezmény)

Nyak+toka kezelés 1x12 perc 18.000 Ft.
Nyak+toka kezelés 6x12 perc 97.000 Ft. (10% kedvezmény)
Nyak+toka kezelés 10x12 perc 162.000 Ft. (10% kedvezmény)

Nyak+dekoltázs kezelés 1x20 perc 18.000 Ft.
Nyak+dekoltázs kezelés 6x20 perc 97.000 Ft. (10% kedvezmény)
Nyak+dekoltázs kezelés 10x20 perc 162.000 Ft. (10% kedvezmény)

Felkar kezelés 1x20 perc 18.000 Ft.
Felkar kezelés 6x20 perc 97.000 Ft. (10% kedvezmény)
Felkar kezelés 10x20 perc 162.000 Ft. (10% kedvezmény)

Derék kezelés 1x20 perc 20.000 Ft.
Derék kezelés 6x20 perc 108.000 Ft. (10% kedvezmény)
Derék kezelés 10x20 perc 180.000 Ft. (10% kedvezmény)

Has kezelés 1x25 perc 20.000 Ft.
Has kezelés 6x25 perc 108.000 Ft. (10% kedvezmény)
Has kezelés 10x25 perc 180.000 Ft. (10% kedvezmény)

Hát kezelés 1x20 perc 20.000 Ft.
Hát kezelés 6x20 perc 108.000 Ft. (10% kedvezmény)
Hát kezelés 10x20 perc 180.000 Ft. (10% kedvezmény)

Comb kezelés elől vagy hátul 1x30 perc 20.000 Ft.
Comb kezelés elől vagy hátul 6x30 perc 108.000 Ft. (10% kedvezmény)
Comb kezelés elől vagy hátul 10x30 perc 180.000 Ft. (10% kedvezmény)

Térd kezelés 1x10 perc 18.000 Ft.
Térd kezelés 6x10 perc 97.000 Ft. (10% kedvezmény)
Térd kezelés 10x10 perc 162.000 Ft. (10% kedvezmény)

Kérdése merült fel a Venus Freeze testkezeléssel kapcsolatban?

Kérjük írja meg miben segíthetünk, a lehető leghamarabb kapcsolatba lépünk Önnel! Ehhez nevét, email címét mindenképpen adja meg. Köszönjük, várjuk megkeresését.

    Kérjük válasszon egy Önnek megfelelő dátumot!

     

    január 2022
    hét ked sze csü pén
    2728293031
    34567
    1011121314
    1718192021
    2425262728
    311234

    Kérjük válasszon egy Önnek megfelelő dátumot!

     

    január 2022
    hét ked sze csü pén
    2728293031
    34567
    1011121314
    1718192021
    2425262728
    311234

    Kérjük válasszon egy Önnek megfelelő dátumot!

     

    január 2022
    hét ked sze csü pén
    2728293031
    34567
    1011121314
    1718192021
    2425262728
    311234

    Kérjük válasszon egy Önnek megfelelő dátumot!

     

    január 2022
    hét ked sze csü pén
    2728293031
    34567
    1011121314
    1718192021
    2425262728
    311234

    Kérjük válasszon egy Önnek megfelelő dátumot!

     

    január 2022
    hét ked sze csü pén
    2728293031
    34567
    1011121314
    1718192021
    2425262728
    311234

    Kérjük válasszon egy Önnek megfelelő dátumot!

     

    január 2022
    hét ked sze csü pén
    2728293031
    34567
    1011121314
    1718192021
    2425262728
    311234
     

    TISZTELT PÁCIENSEINK!

     

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy csak oltási igazolvánnyal

    vagy 48 órán belüli negatív PCR teszttel rendelkező pácienseket fogadunk.

    Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!